Keresés ebben a blogban

2014. április 17., csütörtök

MFY, azaz Movie For You

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben a már múltkor beígért sorozatot szeretném nektek elkészíteni.
Az 1. MFY-ben a "Téli mese" című filmet szeretném nektek bemutatni.
Nem tudom ki látta már, de én először azt hittem, hogy egy animációs filmet fogunk megnézni. Ám amikor elkezdődött egy jó és egy rossz hír is volt:
1. Rossz hír: FELIRATOS volt, amit ki nem állhatok!
2. Jó hír: kellemeset csalódtam, mivel dráma volt, azt hiszem. (Bár nekem egy kicsit fantasy beütése is volt.)
Nekem személy szerint nagyon tetszett, csak olvasni is kellett közben. :(
Most pedig jöjjön a véleményezés:

Cím: először nem tudtam, hogy miért ez, aztán láttam, hogy az egész télen játszódott. Szerintem jó címet adtak neki, legalább is a végén már logikusnak is tűnt.

Cselekmény: nagyon tetszett, és még a történet is érdekes volt, úgyhogy ezzel is meg vagyok elégedve.

Szereplők: nekem nagyon szimpatikusak voltak, cukik voltak a kisebbek, a nagyobbak pedig nagyon törődtek egymással, és engem ez teljes mértékben megfogott.

Részek: Voltak megrázó, megható, illetve vicces részek is, bár a többségük inkább azt mondanám, hogy megrázó, de ez nem azt jelenti, hogy rossz volt.

Vélemény az egészről: Nagyon jó volt, és még megnézném többször is

PONTOZÁS: 5/5

Szerintem ti is nézzétek meg, és ha tetszett írjátok majd meg nekem, hogy nektek mi lenne a véleményetek. A következő bejegyzésemben majd találkozunk. PUSZI MINDENKINEK:
                                                                                                                                               Dóri :) <3
(Ha meg szeretnétek nézni a filmet kattintsatok IDE.)

2014. április 16., szerda

Eltűnés egy hónapra

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben elnézést szeretnék kérni, hogy nem írtam. Nem azért volt mert abba fogom hagyni, hanem mert nagyon sok volt a dolgozat, a házi feladat, és főleg a tanulnivaló az elmúlt egy hónapban. De most újabb fejezet fog kezdődni, mivel 2 (remélem) jó sorozatot is el fogok indítani. Az egyik az MFY, vagyis Movie For You, magyarul Film Neked, amiben véleményeket fogok mondani több szempont alapján a látott filmekről, és a végén pontozni fogom. A másikat egy blogban már láttam, és remélem nem sértődik meg a tulajdonosa, hogy én is el szeretném kezdeni, ez a blog pedig a http://mydreams-27.blogspot.hu/ blog, amit egyszerűen imádok, mert minden nagyon jó rajta. Ez a másik sorozat a BFY, vagyis Book For You, magyarul Könyv Neked, amiben ugyanazokat fogom tenni, mint az MFY-ben, csak ugye könyvről. Remélem ez által majd ti is megszeretitek az olvasást, vagy éppen a filmeket, és remélem, hogy hasznos lesz majd amiket mondani fogok.
A szünetben megpróbálok minél több bejegyzést csinálni, pl. a húsvétomról, vagy a BFY és MFY-ről. Remélem le tudlak majd benneteket foglalni az egyész TAVASZI SZÜNETRE! Mindenkinek sok puszit, jó szünetet és nagyon boldog húsvétot kívánok!
(AZTÁN TÖMJÉTEK MEG MAGATOKAT SOK CSOKIVAL, ÉS A FIÚK IS MENJENEK ÁM LOCSOLNI! EZ SZIGORÚ PARANCS VOLT!!! :D)
PUSZI: Dóri :) <3
Tavaszi szünet – szabadidős programok, korcsolyázás

2014. március 24., hétfő

Márciusi körömkihívás: Kedvenc minta

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben a márciusi körömkihívás 5. fordulóját fogom teljesíteni. A téma pedig:
a kedvenc minta volt, ezért is egy dinnyét készítettem a körmömre, ami lehet, hogy kicsit jobban hasonlít egy eperre, de mindenki gondolja azt, amit szeretne. Most pedig jöjjenek a képek:
Alapnak a NYC 041 Live hard nevezetű körömlakkját használtam. Gyönyörű színe van, és IMÁDOM!!!

Ezután lett belőle egy dinnye a gyűrűsujjam körmén:



Szerintem nagyon cuki lett, és nagyon sokáig tartott. Meg voltam magammal elégedve. Remélem tetszettek a körmök, és ti is próbáljátok ki. A következő kihívásig  Mindenkit PUSZILOK: 
                       Dóri :) <3

2014. március 18., kedd

Márciusi körömkihívás: Kedvenc körömlakk

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben a márciusi körömkihívás 4. fordulóját fogom teljesíteni. A feladat a kedvenc körömlakk volt.

Ebben is nehéz volt választanom, mert nincs egy külön kedvencem. Ezért 2 körömlakkot hoztam. Itt az egyik:
Ez az Essence colour & go kollekcióból a 105 Party Princess nevű körömlakk. Azért szeretem, mert nagyon nagy ecsete van, és nagyon sok csillámot lehet vele felvinni a körömre.

Íme az ecsete. Ráadásul nagyon gyorsan szárad, még ha több réteget kenek is a körmömre.

A másik körömlakk nem színes, sem csillámos. Ez egy:
Moyra kreatinos körömerősítő lakk. Nemrég vettem, de máris beleszerettem. Nagyon gyorsan szárad, és nagyon tartós. Kétszer kentem fel a körmömre, de nem is tudom hajlítgatni, és már kicsit látszik rajta, hogy javult is. Nagyon ajánlom mindenkinek, mert tényleg nagyon jó.

Hát ennyi lett volna ebben a bejegyzésben, remélem, hogy tetszett, és hogy jó tippeket tudtam nektek adni. A következő bejegyzésemben majd találkozunk addig is Mindenkit PUSZILOK:                                                                                                                                                   Dóri :) <3

2014. március 16., vasárnap

Knife song

Sziasztok!
Nem tudom ki hallott már a knife song-ról (magyarul kés dalról, bár így hülyén hangzik), vagy ki nem, de most elmondanám, hogy mi ez:
van egy zene, és egy késsel egyre gyorsabban a kezed között kell szurkálnod. Nagyon beteg "játék", és nem is ajánlom 12 éven aluli gyerekeknek, sőt még 18-nak is alig. Nem tudom, hogy ki találta ki, de én kipróbáltam, és először inkább csak a tollal vagy egyéb TOMPA VÉGŰ!!! tárggyal ajánlom a gyakorlást.
Itt van a szám, én erre szoktam gyakorolni:
Sok sikert kívánok minden próbálkozónak, és ha valakinek esetleg sikerült, az írja meg nekem kommentbe. Mindenkinek jó és sikeres próbálkozást kívánok, PUSZI:
                                                                                                                          Dóri :) <3

2014. március 14., péntek

Márciusi körömkihívás: Kedvenc glitteres lakk

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Ebben a bejegyzésemben a márciusi körömkihívás 3. fordulóját fogom teljesíteni. 

Nem is ragoznám tovább, de annyit még tudnotok kell, hogy a téma a kedvenc glitteres lakk volt, és itt nem volt nehéz dolgom. Úgyhogy jöjjenek a képek:
A Moyra 76-os lakkját választottam kedvencnek.

További képek a végeredményről:




A következő bejegyzésemben találkozunk, és addig is Mindenkit PUSZILOK:
                                                                                                                            Dóri :) <3
Márciusi körömkihívás - Kedvenc glitteres lakk

2014. március 12., szerda

100 happy days

Sziasztok!
Ebben a bejegyzésemben csak egy oldalt, vagy inkább mondhatni kihívást szeretnék bemutatni nektek, bár a címből már szerintem néhányan ismerhetik is ezt. Ha nem, akkor elmagyarázom, hogy az a lényege, hogy 100 napon keresztül kell feltöltened minden nap 1 képet, arról a pillanatról, amikor éppen boldog vagy. egy kis szöveget is írtak még hozzá, aki el szeretné olvasni, vagy esetleg el szeretné kezdeni, az ITT teheti meg. A elkezdésnek nincs határideje, bármikor kezdheted, csak bírd ki 100 napig.
Hát csak ennyit szerettem volna, és majd a következő bejegyzésemben találkozunk. PUSZILOK MINDENKIT:
                                             Dóri :) <3